Felnőttképzési tevékenységünk fő területe a szakképzés és a nyelvoktatás.
A szakképzés súlypontja az OKJ szerinti szakmák oktatása, de emellett a gazdasági szakemberek továbbképzése is része tevékenységünknek.
A KOTK Oktatási Központ több mint 60 éve áll a felnőttképzés és szakképzés szolgálatában. Megalakulásakor elsősorban továbbképzéssel, vezetőképzéssel és nyelvoktatással foglalkozott. Fő tevékenysége volt akkor a posztgraduális és az érettségi utáni továbbképzés, a vezetőképzés, valamint szaknyelv oktatása a nagy külkereskedelmi vállalatok igényei szerint. A képzés olyan külkereskedelmi szakemberekre koncentrálódott, akik vezetési ismereteket vagy kiegészítő – például marketing-, jogi stb. – szakmai ismereteket, illetve idegen nyelveket kívántak elsajátítani.
A KOTK 1993-ban létrehozta a Külgazdasági Szakközépiskolát, amely közoktatási intézményként működik, nappali és levelező tagozattal. Fenntartója a Gazdasági Szakoktatásért Alapítvány. 2016. szeptembertől szakgimnáziumként működik tovább. Az alábbi államilag támogatott OKJ-s képzésekre lehet jelentkezni, nappali tagozaton. www.szki.kotk.hu
- Gazdasági informatikus
- Informatikai rendszerüzemeltető (az eddigi informatikai rendszergazda helyett)
- Idegenvezető
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző
- Vállalkozási és bérügyintéző
- Vám-, jövedéki és termékdíj-ügyintéző
- Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
A nyelvoktatás szervesen hozzátartozik a szakképzéshez, hiszen a külgazdasági szakemberek felkészültségéhez a nyelvtudás is szükséges. A nyelvoktatás a KOTK-nak megalakulása óta az egyik legfontosabb szolgáltatása, a cég a külkereskedelmi szaknyelv oktatásának elismert központja.
A KOTK vizsgaközpontjában nem csak a saját hallgatóink, hanem máshol végzettek is tehetnek szakmai vizsgát és nyelvvizsgát.
OKJ TANFOLYAMOK FELNŐTTKÉPZÉS keretében
- Adótanácsadó (55 344 01)
- Államháztartási mérlegképes könyvelő (55 344 02)
- IFRS mérlegképes könyvelő tanfolyam (55 344 05)
- Vállalkozási mérlegképes könyvelő tanfolyam
- Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam (51 344 02)
- Bérügyintéző (51 344 01)
- Bérügyintéző+TB-ügyintéző tanfolyam
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54 344 01)
- Pénzügyi ügyintéző (51 344 04)
- Számviteli ügyintéző (51 344 05)
NYELVOKTATÁS
- Anogl általános nyelvtanfolyam - engedélyezett program - E-000457/2014/C001
- Orosz általános nyelvtanfolyam - engedélyezett program - E-000457/2014/C002
- Külgazdasági szaknyelvi továbbképzés
- Pénzügyi szaknyelvi képzés
- Idegenforgalmi szaknyelvi képzés
- Irodai angol
- Nyelvvizsga-tréning szóbeli és írásbeli nyelvvizsgára
Budapest XIII. ker., Radnóti Miklós utca 2. II. emelet
térkép »
06/1/344-5199, 06/1/344-5202, 06/30/541-6128